Kollégákkal arról beszélgettem, hogy a munkánk során gyakran tapasztaljuk azt, hogy sokan nem ismerik vagy nem pontosan ismerik azokat a kifejezéseket, amik számunkra természetesek, és amiket gyakran használunk a kommunikációnkban.
Ezért úgy gondoltam, ideje tisztánlátást teremteni ebben a kérdéskörben.
Mit jelent a lelki egészség?
Mentális egészség alatt azt az állapotot értjük, amelyben az ember képes hatékonyan kezelni a mindennapi nehézségeket, eredményesen működtetni az emberi kapcsolatait, és rugalmasan megküzdeni az élet kihívásaival. Ez persze nem jelenti azt, hogy mindig minden helyzetben jól kell működnünk, vagy hogy ne élhetnénk át nehéz érzéseket, elakadásokat. A lelki egészséghez az is hozzátartozik, hogyan tudunk ezekkel megküzdeni, és szükség esetén segítséget kérni.
A mentálhigiéné tehát a lelki egészség megőrzésével és fejlesztésével, valamint a lelki egyensúlyt támogató életmóddal, a kapcsolatokkal és az élet nehézségeivel való megküzdési módokkal foglalkozik.
Másképpen fogalmazva azzal, hogyan tudunk önmagunkkal és másokkal egészségesebb kapcsolatot kialakítani, megküzdeni a változásokkal, és megtalálni a saját életünkben a számunkra megfelelő irányt. Végső soron a lelki jóllétünk kialakításáról, megőrzéséről, és a változások során kibillent egyensúlyunk újbóli megtalálásáról szól.
Miért lehet szükségünk külső nézőpontra?
És hogy ebben miért lehet szükségünk egy szakember értő segítségére? Ismered azt a mondást, hogy „Nem látja a fától az erdőt”? Vagy azt, hogy „Mások szemében a szálkát is meglátja, a sajátjában a gerendát sem.”?
Ezek tűnhetnek bántó megjegyzéseknek, de van némi igazságtartalmuk. A saját működésünkre ránézni, és abban észrevenni az ismétlődő mintázatokat, a kommunikációs zsákutcákat, az érzelemkezelési nehézségeket bizony nagyon nem egyszerű feladat. Sokszor éppen azért nehéz felismernünk ezeket, mert a saját nézőpontunkból látjuk a helyzetet. Egy külső, értő nézőpont segíthet felismerni az összefüggéseket, és olyan lehetőségeket is meglátni, amelyekre egyedül talán nem gondolnánk.
Egy lelki segítő, aki szeretetteljes elfogadással kísér önmagunk felfedezésének útján, sokat adhat a lelki jóllétünk megőrzéséhez akkor, amikor az élet viharai utolérnek bennünket. A közös munka pedig abban is segíthet, hogy a felismeréseinkből idővel a mindennapokban is megélhető változások szülessenek.
Hogyan kezdődik a közös munka?
A lelki segítővel folytatott közös munka a jelen állapot feltérképezésével kezdődik. Mi az az aktuális élethelyzet, illetve lelki állapot, amiben épp benne vagyok és ami nehézséget okoz? Mitől nem érzem magam igazán jól az életemben?
Ez olyasmi, mint amikor az erdőben járva a figyelmünk elkalandozott egy időre, a lábaink automatikusan vittek előre, de egyszer csak azt vesszük észre, hogy nem tudjuk, hol vagyunk. Ilyenkor két fontos dolgot érdemes tenni: megnyugodni és meghatározni a helyzetünket. Többnyire ezt tesszük az első konzultációk alkalmával is. A segítő beszélgetések tulajdonképpen segítenek tisztábban látni a helyzetünket, és közben lehetőségünk adódik olyan eszközöket elsajátítani, amik csökkentik a stresszszintünket.
Amikor már nagyjából tisztán látjuk, hogy éppen hol vagyunk, akkor két dolgot is tehetünk. Egyrészt lehetőségünk van megnézni azt, hogy hogyan kerültünk ide. Ez egyfajta múltra fókuszáló feltáró munka, ami a megértést segíti. Másrészt lehetőségünk van azt is meghatározni, hogy onnan, ahol épp vagyunk, merre szeretnénk továbbmenni, hová szeretnénk eljutni. Ez a jövőre irányuló munka, egyfajta célmeghatározás, és a célhoz vezető lépések kialakítása. Ennek része lehet egy konkrét cselekvési terv kidolgozása is.
A felismeréstől a valódi változásig
Van azonban egy nagyon lényeges gondolat, amit szeretnék kiemelni: a felismerések és a célok meghatározása nagyon fontos, de önmagukban nem elegendők ahhoz, hogy valódi változás történjen az életünkben. Ahhoz, hogy valódi változás következzen be az életünkben, a saját munkánk elengedhetetlen. Mit jelent ez a gyakorlatban?
- Megállást és lecsendesedést.
- Befelé figyelést, önmagunk megfigyelését.
- Az önmagunkkal szembeni ítélkezésmentesség gyakorlását – vagyis annak megtanulását, hogy ítélkezés nélkül, megfigyelőként tekintsünk önmagunkra.
- A változás vagy változtatás iránti elköteleződést.
- Az eltervezett apró lépések megtételét.
- Annak megfigyelését, hogy ezek az apró lépések milyen hatással vannak ránk.
Bátorságnak nevezem azt, amikor merjük vállalni, hogy eltévedtünk, és merünk segítséget kérni az új irány megtalálásához. A legtöbb nehéz helyzetből van kivezető út. Merjünk segítséget kérni!
De vajon milyen segítséget érdemes választanunk, ha úgy érezzük, elakadtunk? Erről a következő írásomban szeretnék mesélni.

